karpátalja

karpátalja

Az érem két oldala

2014. október 01. - karpátaljasi

Miközben a kárpátaljai magyarság lélegzetvisszafojtva figyelte Orbán Viktor magyar miniszterelnök kárpátaljai megnyilvánulásait voltak kevéssé ismert epizódjai is az elnökúr látogatásának. a magyar „fősodratú média” valami miatt nem említette, hogy a luzsánkai határátkelőnél jó néhány kárpátaljai magyar és nem magyar „Viktor, segíts Ukrajnának”, „Ukrajnai és „Magyarország szomszédok” feliratú táblákkal fogata Orbánt. Persze ilyenkor óhatatlanul felmerül az olvasóban, hogy az EU-tag Magyarország első emberéhez miért kell szinte könyörgő hangnemben segítségért esedezni, mikor Ukrajna Brüsszel teljes körű támogatottságát élvezi mind a gazdaság, mint a nemzetközi politikai döntéshozatalok színterén. Nos, talán azért mert az EU korántsem olyan agyonszabályozott rendszer, mint amilyennek egyesek lefestik. A tagországok önállóságához tartozik az is, hogy az „ajánlott” reverz gázszállításokhoz hogyan áll hozzá némelyik tagország gazdasága. Magyarország esetében – ellentétben a magyarok örök barátjának kikiáltott Lengyelországgal – felemásan. A magyar reverz szállítások – a lengyellel ellentétben – lassan, de biztosan elapadtak. Ehhez kellet persze Alekszandr Miller Gazprom vezér magyarországi látogatása, aki a magyarokkal rövid úton tudatta, hogy a Kremlben világhatalmi terveket szövögető Gazda nem helyesli, ha valaki megpróbál szembemenni Ukrajnát illető terveivel, melyekben többek között egy fagyhalál szélén tántorgó, éhséglázadások fenyegette ország szerepel. Viktorunk pedig értett a szóból, ami valahol érthető, hiszen saját polgárai csak becsesebbek, mint a szomszéd gondja baja. Így aztán kaptunk szép szavakat a megmaradásról, arról, hogy gondunk bajunkat az EU és Magyarország egyaránt szívén viseli, csak a gyakorlati segítségnyújtás nem akar összejönni. Egy kicsit Kállay Miklós, a II. Világháborúból kiugrást tervező miniszterelnök „világhírű” hintapolitikájához hasonlít a dolog. Anno Kállay is megpróbált úgy békét kötni a szövetségesekkel, hogy ne kellejen hadat üzenni a németeknek és ennek a magyar nemzet itta meg a levét. Idei is és oda is nem lehet eleget tenni. Színt kell vallani, hogy valaki vagy gyakorlatban is a demokrácia (melynek millió hibája van, de jobbat még nem tudott kitalálni az emberiség) vagy a putyini tekintélyelvűség (nevezzük nevén a gyereket: diktatúra) mellett teszi le voksát. Szóval Viktor segíts, de ne szép szavakkal, hanem tettekkel, mert ha nem, Kárpátalján magyar, ukrán, orosz, tót és román egyformán fog dideregni.

süti beállítások módosítása